P R O L Ó G U S
Ha gyermekkoromra gondolok, drága anyám (Vilma) mosolyát látom, és a nap sugarát, amint a virágok harmatcseppjén vagy a kristálytiszta friss havon szikrázik.
Mamának hívtuk őt, most szavait próbálom visszaidézni, az unokái, dédunokái számára, akik nem érezhették cirógató mosolyát, de talán életéből erőt meríthetnek, döntéseikhez vagy a félelem pillanataiban.
Mikor anyám távozásának 50 éves évfordulóján emlékeztem rá, a korai halála okát írtam le, "Az utolsó szeg" című e-bookban, de életére gondolva helyesebb cím a dédunokáknak szóló üzenete, ha csapás ér "állj fel! "
Mementót szeretnék állítani, mielőtt én is elfelejtem, a Mamától hallottakat.
Emlékeimben kutatva, mikor és hogyan történtek az események fehér foltokra leltem. Szerencsére eszembe jutott, hogy apám halálakor, elhoztam egy köteg levelet, iratot, megzöldült katona gombot, amiben valódi forrásanyaghoz jutottam. Papa megőrizte hadifogsága alatt Mamától kapott lapokat, a kórházból 1968.-ban írt leveleit, Mama önéletrajzát, amit 52-ben álláspályázathoz készített. Könnyeimen keresztül olyan információkhoz jutottam, amivel drága anyám soha nem szomorított volna bennünket. Nagymamám, mai ésszel logikátlan 1945-ös döntésének megértéséhez, történészi forrásmunkából idézek.
Kedves olvasóimnak, néhány hiteles epizódot nyújtok át.
Ez a történet a XX. században sok más anya osztályrésze is lehetett volna. (Például férjem nagymamája az I. Világháború idején állt helyt, míg férje Galíciában harcolt.)
Szeretettel ajánlom a következő önéletrajzot Lackónak, az egyetlen unokának, aki szemében érdeklődés csillant, mikor egyszer Mamáról meséltem.
II. kiadás 2022
Kattints az 1. Fejezetre>>