Állj fel!

VILMA A XX. SZÁZADBAN

6

 

KÓRHÁZBAN AKAROK SZÜLNI

 

 

 

45 tavaszán áldott állapotom miatt kórházat kerestem.

Gyermekeim világrajövetele röviden: Ferikét otthon szültem, trombózist kaptam, fél évig sántítottam. Józsikával bementem a kórházba, probléma nélkül lezajlott. Bödikével otthon maradtam, orvost hívtunk, de majdnem meghaltam (placenta letapadás óriási vérveszteséget okozott). Mindegyik baba 4 kg. fölötti súllyal jött a világra, én 47 kilóval mentem férjhez.

Ilyen előzmények után nem mertem kockáztatni, ezért kórházban, orvossal akartam szülni, mert én gondoskodtam gyermekeimről, anyámról, húgomról. 

1945. március közepén, a front már a Dunántúlon volt, férjemről nem volt hírem, csak magamra számíthattam.

 A veszprémi kórházban tífuszjárvány ütötte fel a fejét, így Zircre kellett mennem. Sikerült szereznem kocsit, egy lóval és János megbízható fiatalember vállalta, hogy elvisz.

 Március 22-én reggel elbúcsúztam a családomtól, mamának lelkére kötöttem, ha szirénáznak, öltöztesse fel a gyerekeket mielőtt a pincébe mennek, mert a tüdőgyulladás majdnem olyan veszélyes, mint a bomba találat. 18.-án volt utoljára nagy bombázás, akkor a villanytelep és a várban, a gimnáziumban berendezett katonakórház szenvedett súlyos károkat.

 Aggódva hagytam el a házat, de az életben maradásom mindennél fontosabb volt, anyám megnyugtatott, tud vigyázni az unokáira.

Családomat egyedül hagytam!

 Felültem a lovas kocsira, és elindultunk. Lassan tudtunk haladni, mert városunk lakói pánik hangulatban, nyugatra a 8-as út felé menekültek, mi meg a város északkeleti részére, a 82-es úthoz igyekeztünk. Hallottam, hogy az oroszok már Székesfehérvárig jutottak.

Mikor Zircre értünk és bementem a kórházba, kiderült, hogy az összes beteg a pincébe van összezsúfolva, 20.-án este totál bombatámadás érte Zircet.

Nem tartottam alkalmasnak ezt a helyet sem a szülésre, a tífuszjárvány ilyen körülmények között valószínűnek látszott. Gyorsan vissza Veszprémbe, szóltam Jánosnak.

Erre már nem volt lehetőség az utat lezárták, közeledett a

frontvonal, másnapra elrendelték Zirc kiürítését.

Mit volt, mit tenni, elindultunk kerülővel, erdei utakon keresztül nyugati irányba. Sötét estig poroszkáltunk, a ló sem bírta tovább, egy kis falu, pislákoló fénye hívogatott.

egylo.jpg

Megérdeklődtem, hol lakik a tanító, szerencsére otthon voltak, menedéket kértem, befogadtak. Nagyon kedves, jó lelkű családot ismerhettem meg. Németbányán hajtottam álomra a fejem. Gondoltam, egy napot pihenek és indulok haza.

A 8-as úton a nyugat felé visszavonuló katonaság és a polgári lakosság nagy tömege bizonytalanná tette az utam folytatását, elfogadtam a házigazda marasztalását.

Nagypénteken jelzett a kisbabám, a tanítóné bábát hívott és a jóIsten segítségével az előzőknél könnyebben, megszületett Mártikám.

3 napig a bába fürösztötte, így csak a 4. napon vettem észre, hogy elgennyesedett a köldöke.

A megoldás rám várt, orvos nem volt a faluban. A magammal hozott tiszta szesszel fertőtlenítettem a kisollómat és kivágtam a fertőzött területet, ultraszeptil porral behintettem és steril gézzel bekötöztem. Hála Istennek nyomtalanul meggyógyult.

 Még pár napot pihentem és haza készültem.

Kora reggel, a kocsira felrakott liszteszsákra ültem, a lábamnál, fontos szerzeményem, egy ketrecbe malac, fejemen kalap, ölemben a kisbabámmal, reménykedve, hogy az otthon hagyott családom egészséges.

 A lovat hajtó Jánost sürgettem, szerettem volna minél előbb hazaérni.

Az úton siralmas kép tárult elém. A legtöbb kocsiból katonák kifogták a lovakat, emberek, sebesült katonák gyalogoltak velem szembe.

Engem megóvott a pólyásbaba látványa, a gebénkre nem fájt senki foga.

Gyönyörűen sütött az áprilisi nap, Mártika arca, lebarnult mire beértünk a városba.

 

Következő fejezet>>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

3. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

4. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.

albaniakirandulasok.hupont.hu

7. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

8. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

9. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Justin Bieber <3 <3 <3 Legjobb oldal (L)

► Justin Bieber Legjobb oldal itt mindent megtudsz róla :)És találsz egy kis Selena Gomezt is :)

justinbieberdrew.hupont.hu

2. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

5. SMINK AMI RÓLAD SZÓL . . . sminktréning november 22.

► smink , sminktréning, 3d szempilla, szempillahosszabbítás, tű nélküli mezoterápia, kozmetikai kezelések

veronikasmink.hupont.hu

6. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

7. LUFIHAJTOGATÁS BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN

► Szórakozás, móka, kacagás? Lufiarcok a megoldás! Hívd Timit, és Krisztiánt.

lufiarcok.hupont.hu

8. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

9. Jankovics Lajos Honlapja!

► „Ne várjunk mindent az iskolától. Az iskola nem taníthat meg mindenre, ami az élethez szükséges. Lássunk magunk is a dologhoz...” (Kodály Z.)

jankovicslajos.hupont.hu

10. Selena Gomez rajongók hivatalos oldala

► új képek a Selenás képek mappában

selenagomez-fan.hupont.hu

11. Rózsa Gobelin Kör

► Kedves Látogató! Szeretettel köszöntelek!

rozsagobelin.hupont.hu

12. Egy izzópont.

► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu

izzopont.hupont.hu

13. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

14. MiniFini Fornetti Apróságok boltja

► MiniFini Fornetti - Ha éhes vagy...

minifini.hupont.hu

15. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

16. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

17. Asztalos munkák Budapesten és környékén POLLER PÉTER

► Bútorok,és minden más,amit a megrendelő fából álmodott meg !

asztalos-poller.hupont.hu

18. Pack-Kolor Kft Élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártása és forgalmazása

► Ekészűlt az új webshop biztonságos könnyen kezelhető ! Kattints a linkre !!

packkolor.hupont.hu

19. Joggal fél a penésztől és a szagoktól! Hívjon most! Segítünk !

► Csökkentse a párát elszívóval, hogy a kicsapódó nedvesség ne okozzon penészedést a falakon és a bútorokon! A zsíros levegő elszívásával kellemesebbé teszi a levegőt, védi egészségét és a berendezést.

elszivo.hupont.hu

20. Saona Alibi Ügynökség

► Félrelépni is okosan kell! Mi segítünk ebben.

saonaingatlan.hupont.hu

21. Párizs,Franciaország ,Telekocsi Balatonra, utazás nyaralás kirándulás

► Budapest, Párizs,Franciaország ,utazás ,nyaralás,kirándulás,tengerpartokra Balatonra osztálykirándulás űzleti utak munkásjáratok külfőldre belfőldre, csapatépítő utak, turista utazás,csoportos utazások kis buszokkal, Párizs ,Lyon,Marseille,Avignon

budapest-parizstelekocsi.hupont.hu

22. RÉTHELYI-GRÁNIT KFT.

► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu

rethelyi-granit-kft.hupont.hu

23. Lakó épületek, iroda házak, csarnokok, gépi fújása gépi glettelése

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hathazyepitoiparibt.hupont.hu

24. animációs kedvelők

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aaaanimeeee.hupont.hu

25. Anime Hungary Fans

► Amíg Élek Animés Lélek!!

animehungaryfans.hupont.hu

26. http://www.almáskert.hupont.hu

► Minőségi gyümölcs közvetlenül a termelőtől.Üdvözöljük weboldalunkon!Friss nyárigyümölcs,100%-os almalé,télialma kis és nagytételben

almaskert.hupont.hu

27. Brazil-portugál nyelvoktatás

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

brazilportugaloktatas.hupont.hu

28. HARMÓNIA MASSZÁZS

► TALPMASSZÁZS * MERIDIÁN MASSZÁZSOK * HANGTÁLAZÁS * NYIROKMASSZÁZS * IZOMLAZÍTÓ SVÉDMASSZÁZS

csillagmasszazs.hupont.hu

29. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

30. Peugeot Renault típusú autók szakszerű javítása

► Ha problémája adódott gépkocsijával éjjel-nappal elérhetőek vagyunk.

gastonekft.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

longlifehome.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

pirampelj.hupont.hu

33. Tűbe zárt álom....

► Kedves Látogató ! Itt szeretném bemutatni a saját magam készített gobelin képeimet.Most már mint nyugdíjasként varrogatok Kecskeméten. Mindig is kézimunkáztam kb.20 éve gobelinezek.Sokat megvettek már de rendelésre is készítek.

gobelin-mester.hupont.hu

34. Számitógép Szervíz

► Számitógép-szervizelés-karbantartás

szamitogep-muszaki-aruhaz.hupont.hu

35. Parasztnevelde xD

► Jó humorú oldal csak neked csak most nincs mégegy ilyen értelmes neveldeXD

parasztnevelde.hupont.hu

36. Aviation GSA Co.

► Your True Specialist on Southeast Asia

legitarsasag.hupont.hu

37. Winx Club rajongói oldal

► Minden ami a Winx Clubról szól! Képek, leírások, játékok, tudnivalók

szuletett-kemek.hupont.hu

38. X-Faktor

► Sziasztok! Ezen az oldalon mindent megtudhatsz az X-Faktorról. Képeket is találsz. Ha szereted az X-Faktort, és tetszik az oldalam, akkor nézz be ide máskor is. Jó szórakozást! :)

dori-honlapja.hupont.hu

39. Ez az oldi sokmindenről szól,nézd meg és lájkolj;):) *.*☺

► Ez az oldal mint mondtam több mindenről szól: köztük: színészek,színésznők,sorozatok,idézetek,kvízek,tesztek,iq-teszt és még sorolhatnám..szóval nézz körül és lájkolj;) Köszi: Szerki: Zolikaa:D

laszlozolika.hupont.hu

40. 24medical

► 24Medical prime goal as a Nitrile Gloves Manufacturing is to provide high-quality gloves that assure protection against chemical risks and safeguarding against dermal sensitization and skin irritation. We makes sure that customers receive the integri

nancyagannon.hupont.hu

41. Könyvelés és bérszámfejtés. Munka és szórakozás. Komoly és könnyed.

► Könyveléssel kapcsolatos teendők, jogyszabályok tapasztalatok. Fotók, zenés képek, érdekességek. Háziállatok és egyéb kedvenc foglalatosságok.

anzokonyvel.hupont.hu

42. Az oldal neve Én tudom(entudom.hupont.hu néven találjátok meg)

► Az oldal szlogenje:Találd meg amit keresel ITT!Ezen az oldalon mindenféle bejegyzés lesz!Nézzétek meg és ha tetszik kövessetek! :)

entudom.hupont.hu

43. ♥

► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..

jokisversek.hupont.hu

44. Angolkorepeta.hupont.hu

► ez a honlap azért jött és folyamatosan jön létre,hogy segítségére legyen minden angol nyevet tanuló számára....az oldalon találsz/fogsz találni nyelvtani és szókincsfejlesztő feladatokat és elméletet is.....tanulj angolul,mert megéri...

angolkorepeta.hupont.hu

45. Lehetöségek Tárháza!!!!

► Kedves barátaim,ismerőseim !! Egy lehetőséget kínálok mindenkinek aki szeretni plúsz jövedelemhez jutni

annakov.hupont.hu

46. <3...Love...Szerelem...<3

► Mi is a szerelem?? Tinilányoknak és pasikan jó ötlet randihoz! Vagy éppen a pasiknak csajozos duma!

szerelemm.hupont.hu

47. Vállalkozás ellenőrzés, belső ellenőrzési ismeretek, kontrolling

► Ellenőrizzzzzzzzzzz TE is!

ellenorizzteis.hupont.hu

48. Minden ami érdekes

► itt olvashatsz minden érdekes: történelmi eseményről, igazságtalanságról, megmagyarazhátatlan jelenségekről, elgondolkodtató tényekről

gondolkodj.hupont.hu

49. Lelkipásztori napló. Igehirdetések gyüjteménye.

► "A világosság a sötétségben fénylik." Jn 1:5

vasarnapiuzenet.hupont.hu

50. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

jeno.hupont.hu

51. Aprópénz, avagy munka, internet és pénzkeresés otthonról

► Kipróbált távmunka ötletek - számítógép és internet segítségével, kötetlenül, otthonról egy kis extrával

apropenz.hupont.hu

52. DOLGOZNI AKAROK, ÁLLÁST KERESEK

► Munka, otthol végezhető munka, irodai állás, internetes munka, bedolgozás, diákmunka, szórólapozás, munka kismamáknak, nyugdíjas munkalehetőség, bébiszitter, álláslehetőség, külföldi munka, nyári munka, alkalmi munka, online munka, betanított munka

dolgozniakarok.hupont.hu

53. Balatonfenyvesi Apartmanok.

► Pihenjen nálunk,mindenkit szeretettel várunk.

apartman-balatonfenyves.hupont.hu

54. Gyógypedikűr Szolnok, ahogy azt sokan nem is gondolnák

► Gépi gyógy-és esztétikai pedikűr, tyúkszem, fájós lábak tehermentesítése, cukorbeteg lábápolás, benőtt körmök kezelése, szabályzása 3TO spange módszerrel

gyogypedikuros.hupont.hu

55. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

56. Directioner rajongók oldala

► Itt mindent megtalálhatsz az 1D tagjairól:képeket GIFeket vagy tesztet, hogy meik fiú illik hozzád. Ha te is directioner vagy, itt a helyed! Jó szórakozást! :) <3

directioner-clubb.hupont.hu

57. Hungarian Trans Express Csomagszállítás Magyarország és Anglia között!!

► Gyors, Olcsó, Pontos, Megbízható Csomagszállítást vállalunk rövid időn belül Magyarország és Anglia között háztól-házig!

londonicsomagszallitas.hupont.hu

58. FESTÉS,MÁZOLÁS,TAPÉTÁZÁS ELÉRHETŐ ÁRON!

► Kevés a pénze de szeretne felújítani? Festés,lakásfelújítás,mázolás,gipszkartonozás. HIVJON MI SEGÍTÜNK!

szobafestes-felujitas.hupont.hu

59. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT

► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)

szeretetszolgalat.hupont.hu

60. Jiu-jitsu

► japán harcművészet

jiujitsu.hupont.hu

61. NAPKOLLEKTOR ÁR, NAPKOLLEKTOR ÁRAK

► Napkollektor ár, ami neked is megfizethetővé teszi a saját napkollektor beszerzést. Kedvező napkollektor ár, gyors megtérülés

napkollektorar.hupont.hu

62. BORFU Bt.

► folyékony élelmiszer szállítása tartálykocsival belföldön - külföldön

borfu.hupont.hu

63. Mindenszenteki koszorú eladás,egész évben nagy tételű toboz felvásárlás!

► Mindenszenteki koszorú eladás egész évben nagy mennyi ségben natur és díszített kivitelben 3 fajta tobozzal, egész évben nagy mennyiségű luc-, ezüstfenyő- és rózsa(fekete)-tobozt vásárolnék!!!!

tobozkoszoru.hupont.hu

64. BOLTÍVES VENDÉGHÁZ-Sajógalgóc

► Aggtelek és Szilvásvárad közt található ez a dézsafürdős 15 fős vendégház -email: csabajasko@freemail.hu - tel: 0670 4437000

boltives-vendeghaz.hupont.hu

65. Üdvözöljük a Hangás Vendégház honlapján!

► Akár pihenésre vágyik, akár átutazóban van szeretettel várjuk a hajdú-bihar megyei Sárrétudvariban található vendégházunkba.

hangasvendeghaz.hupont.hu

66. Napkertviz

► Az egészség megőrzéséről, és a szakmámról

napkertviz.hupont.hu

67. Tűzifa házhozszállítás Tatabányáról

► Tüzifát olcsón!

tuzifaszen.hupont.hu

68. www.adri-twilight.hupont.hu

► Ez a legjobb Alkonyatos oldal.Itt mindent megtudhatsz kedvencedről.

adri-twilight.hupont.hu

69. www.olcsoelelmiszer.hupont.hu

► Nálunk olcsóbban vásárolhatnak mint bármelyik hiperben,országos házhoz szállítás,kiváló munkalehetőség

olcsoelelmiszer.hupont.hu

70. Üdvözöllek a weboldalamon!

► Ezen az oldalon a Magyar Karambol Biliárd Artistic - Műlökés sportágról találsz infórmációkat. Tóth László 13 - szoros Artistic országos bajnok hivatalos weboldala.

laszlototh.hupont.hu

71. NaSta Bőrkép

► "Egy elfeledett művészeti ág újjászületése"

nasta.hupont.hu

72. A Harry Potter történetek összes tudnivalója

► Nem kell se gyereknek, se varázslónak lenned ahhoz ,hogy Harry Potter elvarázsoljon!

harry-potter-titkok.hupont.hu

73. "Ha fergeteges hangulatú lakodalmat szeretnétek,Zoli vőfélyt keressétek:-)"

► Ha végleg elment az eszetek,és házasságra hajtjátok fejetek,de még egy jó vőfély kellene,ne habozzatok, keressetek engem:-)

zolivofely.hupont.hu

74. ÓNODI LORÁNTFFY ZSUZSANNA HONISMERETI EGYESÜLET

► 3551 ÓNOD RÁKÓCZI ÚT 64.

onodihonismeret.hupont.hu

75. Szent Adalbert Katolikus Egyházközség

► Bugyi

szentadalbert.hupont.hu

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 1
Heti: 63
Havi: 332
Össz.: 8 891

Látogatottság növelés
Oldal: KÓRHÁZBAN AKAROK SZÜLNI
Állj fel! - © 2008 - 2026 - alljfel.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »